Újjáéleszthető-e a Hangya szövetkezeti mozgalom szellemisége?
Németh István
Korszakváltásban vagyunk: az uralkodó erőtér, amely a létmódot meghatározza, összeomlóban van. Meghirdették az ezt leváltani hivatott berendezkedést, a Nagy Újraindítás (Great Reset) programját. A kommunizmus kísérlete megbukott. A pénzügyi, globalizációra alapozott kapitalizmus most éli végnapjait. Valóban a Nagy Újraindítás „zöld diktatúrája” képviseli a járható harmadik utat?
Erre keressük a választ egy száz évvel ezelőtti harmadik útkeresési példa, a Hangya szövetkezeti mozgalom szellemiségének a megértése és újjáélesztési lehetőségének a feltárása révén.
A jelenleg uralkodó társadalmi-gazdasági erőtérben az atomizált árutermelésre alapozva néhány hatalmas gazdasági erővel rendelkező szereplő bedolgoztatja szinte az egész világot. Szervezi és tartja kézben az értékáramokat, vagyis a végső teljesítmények előállítása és értékesítése érdekében végrehajtandó tevékenységek hálóját, a társadalmi munkamegosztás rendszerét. A ma uralkodó pénzügyi kapitalizmusban a munkamegosztás irányultsága a pénzgyártás: bármiből többet kihozni, mint amennyit befektettünk. Bármi áron, mert a máshol és máskor okozott kárt büntetlenül át lehet másokra hárítani (mert ezek csupán externáliák). Semmi sem állhat útjába a hatalom korlátlan kiterjesztésének.
A pénzgyártás szempontjából veszteség bármilyen kiadás, ezért a vállalkozók mind a beszállítóknak, mind a munkavállalóknak a lehető legkevesebbet igyekeznek fizetni. Ez pedig az előállított teljesítmények vásárlóerejét fogja vissza. Az állandó pénzgyarapítási kényszer fokozódó termelést, fokozódó erőforrás felhasználást, egyre növekvő hulladékmennyiséget (állandóan növelendő GDP-t), vagyis a véges földi erőforrások kimerülését és természeti és társadalmi környezet végzetes lerombolását okozza. Ebben a pénz utáni hajszában mindegy, hogy miből tudunk több pénzt generálni. Ezeknek többségükben semmi közük sincs az alapvető létfenntartási javakhoz. Az embereket arra kényszeríti, hogy megszerzett jövedelmükből vásárolják meg létfenntartásukat, ami egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza őket. Az önfenntartási lehetőségek egyre szűkülnek, atomizált magárahagyottság alakul ki. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a társadalmi munkamegosztás jelenlegi rendszere fenntarthatatlan.
Az összeomlás elkerülése érdekében elindult az uralkodó erőtér radikális átalakításának előkészítése a Great Reset (Nagy Újraindítás) 
programjának meghirdetésével. Ez a program a társadalmi munkamegosztás rendjét gyökeresen át kívánja alakítani. A hatalmi pénz uralmát az önkényesen megalkotott indikátorok (ESG kritériumok) alapján juttatott digitális jegybankpénzek és az elfogadó magatartáson alapuló alapjövedelem rendszere, vagyis algoritmusok alapján való irányítás venné át. Az emberi szabadság teljes mértékben eltűnne, csak azt lehetne tenni és csak ott lehetne tenni, amit mások máshol elhatároznak. Aki ezzel a totális kiszolgáltatottsággal szembe szállna, annak megszűnik az alapjövedelme, a digitális jegybankpénzben nyilvántartott vagyona. A magántulajdon úgy szűnne meg, hogy a tulajdonosok még örülhetnek is, ha a nagy befektetők megvásárolják tőlük a különféle büntető adókkal fenntarthatatlanná tett vagyontárgyaikat és azt bérelhetik tőlük. A létfenntartás biztosítása teljes mértékben mások kezébe kerülhetne.
Valóban csak ez a megoldás lehetséges, hogy az eddig uralkodó társadalmi-gazdasági erőtérbeli működés felhalmozott anomáliáit orvosoljuk? A hatalmi koncentráció további fokozása valóban elő fogja segíteni az emberhez méltóbb életet, miközben az élet kiteljesítését szolgáló erőfeszítések legfeljebb álszent jelszavakban jelennek csak meg? Valóban a klímakatasztrófa a legnagyobb társadalmi fenyegetettség? Nem a társadalmi munkamegosztás céltévesztése okozza-e a jelenlegi válsághelyzetet?
Mindenekelőtt azt kell felismernünk, hogy a mögött a spanyolfal mögött, amit az uralkodó társadalmi erőtér létmódként ránk kíván kényszeríteni, van egy sokkal meghatározóbb és lényegibb természetes létmód, ami a teremtett világba történő harmonikus, éltető, kiteljesítő beilleszkedés létmódja. Ez ősi természetes létmód, amit hosszú évezredeken keresztül követett az emberiség és ami folyamatosan erodálódott a magánérdek és magánhatalom fokozatos kibontakozása eredményeként.
A létmód kialakulását meghatározó módon befolyásolja az, hogy a társadalmi munkamegosztás mire irányul. Ha az együttműködés, a társadalmi munkamegosztás célja az élet szolgálata, kiteljesítése, akkor ez fenntartható, folytatható. Kezdetben a természetbe szervesen beilleszkedett a létmód, az ember is a természet ajándékaiból élt. Ennek az egységnek a megőrzése létérdeke volt, beavatkozásai, újításai alapvetően még nem borították fel ezt a lényegi összhangot.
A létfenntartás elemi szinten táplálkozást, lakhatást, ruházkodást, szaporodást, nevelést, együttműködést jelent. Már a gyűjtögető létmódban 
is megvolt a természetes munkamegosztás, mind családon, mind közösségen (nemzetségen, törzsön) belül. A létfenntartási javak megszerzése vagy előállítása a természetben fellelhető elemekből történik összehangolt tevékenységláncolatokon keresztül, általában átalakító műveletek révén. Ez az átalakítás történhet természetközeli módon, nemesítéssel, kiválogatással. háziasítással, vagyis az életfolyamatok „felhasználásával”, de történhet mesterséges, életidegen módon is, amikor művi úton avatkozunk be az életfolyamatok lejátszódásába és például olyan anyagokat viszünk be táplálékunkba, amelyeknek nincs biológiai tápértéke, testünk nem épül belőle, sőt akár károsodik is. A lakhatás és ruházkodás is folyamatosan távolodott a természetadta lehetőségektől és egyre több mesterséges elem előállítása vált szükségessé. Ezek mind sajátos munkamegosztás, együttműködés eredményeként állnak elő.
A javak előállítása (legyenek azok termékek vagy szolgáltatások) összehangolt tevékenységhálón és anyagi átalakító műveleteken keresztül, más szóval értékáramokon keresztül valósul meg. Az értékáram fogalmát a japán termelésirányítási módszer, a lean menedzsment hozta be: a felhasználó számára értéket képviselő valami érdekében végrehajtandó tevékenységhálót jelenti. A javak előállítása érdekében végrehajtandó munkamegosztás tehát az értékáramok mentén alakul ki. Az értékáram cél és technológia függő. Nem mindegy tehát, hogy miért működtetjük az értékáramot (az életvitel szolgálatában vagy pénzgyarapítás céljából), illetve milyen technológiára alapozzuk (életbarát vagy egycélú hatékonyságjavítási technológia, amely sok szempontból közvetlenül vagy közvetetten, késleltetve életellenes lehet). Az értékáram „végrehajtása” energia és anyag felhasználást jelent, ami fogyasztja a Föld fellelhető készleteit, amelyek többsége nem regenerálódik.
A teremtett világ az élet megbonthatatlan egysége, annak egyetlen részét sem lenne szabad az élet teljességét veszélyeztető módon kihasználni egyéni haszonszerzés céljából. Az életvitelhez szükséges javak nem tulajdonolhatók el, a birtoklás pedig felelős gazdálkodást jelent, nem mások kiszorítását a létezésből. Ezt a szemléletet tükrözi a Szent Korona tan, ez testesült meg a székely közbirtokosságban.
Ezt az ősi rendet már a rendiség feudalizmusa is kikezdte. de valódi rombolása a kapitalizmus kibontakozásával indult meg. Hatásaként egyre nő az egyéni, kisközösségi, nemzeti kiszolgáltatottság. Létezésünknek egyre kevesebb mozzanata függ már saját akaratunktól, egyre kevesebb befolyásolási lehetőségünk adódik. Ma már a legelemibb fizikai létünkben is szinte teljesen kiszolgáltatottakká váltunk, nem kis mértékben saját kényelemvágyunk miatt. Szellemi téren egy hamis virtuális világba terelnek, hamis értékek és jelszavak mentén válunk megosztott, összefogásra képtelen masszává. Ez az az uralkodó társadalmi erőtér, amelynek a romboló hatását legalább helyileg, alternatív létszervezési erőtér kialakításával tompítani kellene. A Hangya szövetkezeti mozgalom egy évszázaddal ezelőtt, a maga idejében ezt valósította meg. A kérdés: követhető-e a példája ma?
A Hangya szövetkezeti mozgalom irányító agytrösztje azt ismerte fel, hogy az atomizált magára hagyottságból és kiszolgáltatottságból a kiút a tevékenységek integráló összehangolása. A termelő nem hagyható magára sem terméke értékesítésében, sem termelési anyagszükséglete beszerzése tekintetében. Vagyis azokat az értékáramokat, amelyek a termeléshez, illetve a termékek vevőhöz juttatásához szükségesek, saját irányítás alá kell vonni. Ezzel a közvetítő kereskedelem profit leszívó hatása kiiktatható, mert saját szövetkezeti tulajdonban nem egy-egy értékáram szakaszon elérhető haszon maximalizálása az értelmes cél, hanem az egész értékáram hálózat kiegyensúlyozott működtetése, a közösségi sokoldalú és méltányos haszonvétel elérése. Ennek a közösségi célnak az elérése érdekében mozgósítható volt számos település gazdatársadalma és lakossága, hogy egy központi szövetkezet által szervezett szövetkezeti hálózatba belépjenek oly módon, hogy saját befektetésként létrehozzák saját helyi szövetkezetüket és berendezzék boltjukat. Ezzel olyan együttműködő hálózat részeivé válhattak, amely nemcsak saját árujuk értékesítésében, hanem termelési és egyéb szükségleteik kielégítésében is segítségükre volt. Ez az együttműködő hálózat igény vezérelt módon húzta ki a teljesítményeket, azt termelték, amire a faluban, a városban vagy az Hangya iparvállalataiban szükség volt, a felesleget exportálták, amiből hazánkban elő nem állítható javakat vásároltak elsősorban tagjaik, de végső soron a lakosság számára is. A méltányos és átlátható elszámolás a szövetkezeti tulajdonlásból következett: a nyereség felét osztatlan közösségi alapba kellett helyezni, a másik feléből lehetett a részjegyek után osztalékot fizetni, illetve a forgalommal arányos áruvisszatérítéseket adni. A közösségi alapból alapítványokat lehetett létesíteni és a közjót szolgáló tevékenységeket végezni. A mai Corvinus Egyetem is Hangya alapítványból jött létre, de volt nyugdíjpénztára, betegbiztosítása, kórháza, számos közkönyvtára stb. a Hangyának.
Az uralkodó társadalmi-gazdasági erőtérben olyan belső alternatív erőteret hozott létre, amely megakadályozta a parasztság megsemmisítését és a városi középpolgárságnak is megfizethető élelmiszerbiztonságot teremtett. Vagyis a kiszolgáltatottság kezelhető szintjét biztosította. A Hangya-mozgalom sikerét bizonyítja, hogy 1938-ra (az utolsó békeévre) az ország GDP-jének egyharmadát képviselte a mozgalomhoz kapcsolható teljesítmény és az ország lakosságának közel a fele Hangya szövetkezeti tag (illetve családtag) volt. De hatása ennél is több volt, mert a Hangya boltokban bárki vásárolhatott, nem csak a szövetkezeti tagok.
A példa szép, de ma már más helyzet. Nyilvánvaló, hogy mechanikusan nem másolható a Hangya mintája. De szellemisége feléleszthető.
A rövidség kedvéért most csak a leglényegesebb tézisek megfogalmazására törekedhetünk.
Miben érhető el érdekközösség, amely mozgósító erővel bír?
A túlélés lehetőségének megragadása szerintem ilyen lehet. A létfenntartás a jelenlegi rendszerben is egyre nehezebb, de a most eltervezett rendszerben teljesen mások kezébe kerülhetne, ami teljes létbizonytalanságot eredményezne. A létfenntartás mindig közösségi teljesítmény, egyéni létfenntartás nem létezik. Vagyis összefogással a túlélésért. Itt nem arra az alkalmazkodó, pillanatnyi túlélésre gondolok, hogy az egyéni jövedelemszerzés érdekében még több erőfeszítést teszek mások érdekét szolgáló értékáramokban való részvételért (legyen az otthonomtól távol, akár külföldön is), mert a kényszerített „zöld átállás” a jelenlegi értékáramok zömét meg fogja semmisíteni és alapjövedelemre szoruló leszek. Vagyis tovább éltetem otthonom térségéből történő életenergia kiszivattyúzást, ahelyett hogy térségem létbiztonságát fokozó együttműködésben vennék részt.
Mélyíti a problémát, hogy az emberek nem hisznek abban, hogy egyre komolyabb megszorítások várhatók, amelyek miatt még inkább ki fog kerülni ráhatásuk köréből elemi létfenntartásuk szinte minden lehetősége. Mikorra azonban ezt fel fogják ismerni, már nem lesz módjuk cselekedni. Bármilyen létfenntartási együttműködés kiépítése (vagyis az alapvető létfenntartási javakat előállító értékéramok feletti kritikus ellenőrzés megszerzése) időbe telik és célirányos együttműködést, valamint induláskor pénzt igényel.
A Hangya mozgalom a szükséglet vezérelt létfenntartási együttműködés önerős hozzájárulással történő megvalósítását érte el. Az értékáramokat úgy alakította, hogy azok hatékony végrehajtását minimálisan akadályozzák külső zavaró tényezők (elsősorban beszerzési, értékesítési és finanszírozási tényezők). Az akkori viszonyok között egy ma franchise-rendszerűnek nevezhető szövetkezeti hálózat kialakítása megfelelő volt, mert a paraszti létmód (a termelési képesség) még létezett és csak az értékáramok egyéb szakaszait kellett irányítás alá vonni.
Ma már a létfenntartási termelőképesség visszahozatala is feladat. Teljesen atomizálódott világban kell a létfenntartási együttműködés feltételeit megteremteni, hogy ne a mások által uralt piacról kelljen mindent megvásárolni, amire saját jövedelemmel egyre kevésbé leszünk képesek.
Kettős a feladat:
- egyrészt az atomizálódott elszigeteltségből kell kiutat találni alkalmas szervezeti megoldással,
- másrészt kistérségi létfenntartási együttműködéseket kell életre kelteni, majd ezek együttműködő hálózatának kialakulását elősegíteni, vagyis a szervezeti keretekbe életet szolgáló, éltető lelket lehelni.
Három fontos építő elemre van szükség:
- Kistérségi tevékenység összehangolás: KLV (Közösségi Létszervező Vállalkozás)
- Méltányos teljesítmény elszámolás: KTE (Közösségi Teljesítmény Elszámolás)
- Az adományok (ajándékok) kölcsönös nyilvántartása: KE (Közösségi Engedmények rendszere)
A KLV egy soktermékes fővállalkozási szervezet. A fővállalkozás olyan összehangoló, integráló irányítási keret, ami az elhatározott dolgok időbeni megvalósulására terel. Több, mint vágyak listája. Valóságos üzleti együttműködés: szerződéssel lefedetten termeltet és értékesít (vagy szervezi az értékesítést). Egyre több területen és egyre kiterjedtebben küzd az életenergia térségből való kiszivattyúzása ellen a közösség megmaradása és boldogulása érdekében. Ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy a táj, a vidék alapvető küldetését teljesíthesse: az életet szolgálja egészséges táplálék előállításával, amire a városi népességnek is elengedhetetlenül szüksége van. Az összehangolás célja az alapvető létfenntartási javak minél teljesebb körének kistérségi előállítási képességének a megteremtése, elsősorban a kistérség ellátása, másodsorban pedig a kistérségen kívüli kereskedelem számára (amelyből a kistérség helyileg nem biztosítható egyéb létfeltételei javíthatók). Szövetkezeti formában érdemes létrehozni.
A KLV középpontjában, magjában az irányító központ áll. Ez a „bölcsek tanácsa”, a közösségi agytröszt, a közösségért viselt felelősség megtestesülése. Az atomizált szétforgácsoltság fölé emelő összehangoló erőtér lelke. Vidéken az első feladatok közé tartozik a porták életre keltése.
A KLV működteti a közösségi teljesítmények elszámolási rendszerét (KTE).
A KTE is összehangoló, az egyedi elszámolások (saját könyvelés) fölé helyezett sokszereplős elszámolási rendszer. A KTE célja a pénzforgalom csillapítása, vagy a forgalmazott készpénz (legyen az akár számlapénz is) szükségletének a csökkentése. Olyan hasznos tevékenységek elvégzésének a megkönnyítése, amit jelenleg (és a jövőben még inkább várhatóan) a készpénz- és információhiány megakadályoz. A KTE rendszer tágabb, mint a KLV, mert ebbe a térség bármely vállalkozása beléphet. Célszerű szervezeti formája a polgári jogi társaság.
Minél kiterjedtebb a KTE-ben az egymás közötti forgalom, annál nagyobb tere nyílik a teljesítmények egymást kiegyenlítő elszámolásának (a kompenzációnak). Az azonnali fizetés halasztható váltó forgalmazással. Ha olyan KTE-en belüli partnertől fogadunk el váltót, akinek a KLV felé nyitott kötelezettsége van, akkor eléggé valószínű, hogy váltót ki is fogják tudni egyenlíteni. Sőt, ha a belső körkörös kapcsolatok lehetővé teszik, az egyik váltót másik váltóra cserélhetjük (vagyis kifizetettnek tekinthetjük), ezzel pedig a kölcsönös kompenzálhatóság mértékéig virtuális módon rulírozó folyószámlahitelnek megfelelő konstrukciót hozhatunk létre váltó forgalmazással.
Amennyiben emelkedik a közösségen belüli bizalom szintje, a közösségen belüli értékesítések ellenértékét már nem kell okvetlenül teljes egészében pénzben elszámolni és a halasztott fizetést váltóban nyilvántartani, hanem az ár egy részére adható közösségi engedmény (KE) is. A KE nyújtásával az eladó jogosulttá válik mások által adott KE igénybevételére (felhasználására). Minden partner maga dönti el, hogy meddig gyarapítja a közösségi engedménykészletet. A felhasználatlan KE ajándékká válhat. Ezzel gyakorlatilag az ajándékok közösségi terét hozhatjuk létre (kaláka közösségi tár).
A belső együttműködés fokozódásával egyre türelmesebbek lehetünk az ellenérték behajtásával kapcsolatban. Kiegyensúlyozott belső körkörös együttműködésekben (ciklikusan ismétlődő folyamatokban) kellő kivárással rengeteg kiadás megtakarítható, mert nem kell sem bankkölcsönhöz, sem banki leszámítoláshoz folyamodni.
KLV-ket és KTE-ket városokban is létre kell hozni. Ezzel a város élelmiszer önrendelkezése függetleníthető a multiknak való kiszolgáltatottságtól, ugyanakkor a vidék számára értékes teljesítményeket is be lehet hozni az együttműködésbe. Ehhez természetesen az egyes rendszerek közötti kapcsolatokat meg kell teremteni. A városokban induló kosárközösségek fejlődhetnének KLV-ké.
Segíthető lenne az előzőekben vázolt együttműködési keretek tartalommal való kitöltése, ha létezne olyan központi „agytröszt”, amely hiteles tudás közvetítésével, minták kidolgozásával, tanácsadással, érdekképviselettel szellemi összefogó szerepet tudna betölteni. Ennek a finanszírozását annak idején Károlyi Sándor gróf nagylelkű adománya tette lehetővé. A Hangya központ ezt az agytröszti szerepet töltötte be. Kérdés, felvállalná-e ma bárki ezt a szerepet?
A befektetés a mai logikában a még több pénz elérése érdekében történik. Valójában azonban nem pénzre, hanem használati értékre van szüksége mind a lakosságnak, mind a gazdaság szereplőinek. A korábban megszerzett pénzt (amit korábbi teljesítmény ellenértékeként szereztünk) csak elcseréljük azért a használati értékért (termékért, szolgáltatásért), amire szükségünk van. Arra kell törekednünk, hogy 
létezésünkhöz, boldogulásunkhoz szükséges javak minél teljesebb köréhez férhessünk hozzá természetben és szabadon felhasználható készpénzünket ennek a szolgálatába állítsuk. Ezért szabadon felhasználható pénzünket lehetőleg jövőbeli létbiztonságunkat elősegítő tevékenység megalapozásába fektessük KLV-k alapításán keresztül. A fejlesztések finanszírozását a muszlim banki logika szerinti befektetéssel (vagyis a haszonból és a veszteségből való arányos részesedéssel és nem kamatos kamattal) érdemes megvalósítani, amelyben a szövetkezeti formában működő KLV-k kerülnek egymással befektetési kapcsolatba (és azok kezelik helyi tagságuk felé történő kihelyezett befektetéseket és az eredmény elszámolását). Ez a konstrukció biztosítja a közösségi együttműködés méltányos és igazságos lebonyolítását, átláthatóságát, a közösségi értékek érvényesülését, meggátolja a haszon ellenőrizetlen kiszivárgását. Ezen túl pedig valódi létbiztonságot teremthet. A bajban hiába van (ha egyáltalán van) pénzünk, csak valódi szolgáltatás, megfogható termék segít. Az előállítási képesség fontosabb, mint a pénz birtoklása, amely manipuláltan értéktelenedik a számunkra!
Egyéni biztonság nem létezik. A túlélés csak közösségi összefogással biztosítható. Az ebbe történő befektetés a legnagyobb érték, a túlélés előfeltétele. Ez a magatartás képviseli a Hangya-mozgalom szellemiségét. És talán ez lehet a harmadik út, amely valóban biztosítja az élet fenntarthatóságát. Amennyiben ezt az együttműködési keretet valóban életet szolgáló szellemiséggel tudjuk megtölteni. Ehhez pedig bölcs gazdálkodásra, önmérsékletre, életközpontú szelíd technológiákra van szükség az egyre nagyobb mértékben uralt értékáramok mentén. Ebben a rendszerben a táj adottságaira támaszkodó kistérségi önellátásra törekvő közösségek (kisköztársaságok) egymást kiegészítő hálózatára, illetve a fenntarthatóságot még nem korlátozó civilizációs közüzemi szolgáltatások kialakítására kell törekedni. Amilyen mértékben képes ez az alternatív társadalmi-gazdasági erőtér életre kelni megszűnőben lévő pénzhatalmi, illetve a tervezett, indikátorok vezérelte „zöld diktatúra” uralkodó erőtere mellett, olyan mértékben remélhető valóságos túlélésünk. Mert emberhez méltó életre csak akkor számíthatunk, ha teszünk is érte valamit. Tehát összefogással a túlélésért!
